Nemzetközi afáziás kórustalákozó

Az amerikai Sing Aphasia és a magyar Hangadó Énekegyüttes nemzetközi afáziás kórustalálkozója

A magyar Hangadó Énekegyüttes, az Afázia Egyesület kórusa, 2020. november 21-én, Közép-európai idő szerint délután 5 órakor közös kórustalálkozón vesz részt a New Jersey-beli Sing Aphasia énekegyüttes karnagyával és tagjaival. Az amerikai csapat 10-18 fős létszámmal működik afáziás érintettek és hozzátartozóik, segítőik bevonásával. A Sing Aphasia énekegyüttes, az Afázia Egyesülethez hasonlóan szintén átállt a koronavírus okozta korlátozások idején az online, ZOOM-on tartandó foglalkozásokra.

Az online térben, a nemzetközi afáziás kórusok vezetői által létrehozott facebook közösségben (Aphasia Choirs Go Global zárt facebook csoport) ismerkedett meg a Hangadó Énekegyüttes két vezetője Fekete Zsófia és Eckhardt Fanni Gillian Velmerrel, az amerikai logopédus-karnagy hölggyel. Gillian felkérésére az ő saját afázia kórustalálkozó sorozatuk második meghívott vendégeiként vesz részt az Afázia Egyesület kórusa a nemzetközi afáziás kórustalálkozón.

A találkozón a tervek szerint a két együttes külön-külön 2-3 kedvenc dalát énekli el egymásnak, röviden bemutatkoznak az együttesek, valamint az úgynevezett online kávészünetben kiscsoportos beszélgetések keretei közt ismerkedhetnek meg egymással a magyar és amerikai énekesek. A Zoom videkókonferencia felületén úgynevezett Breakout room-okban (kis létszámú szobák) egy-egy magyar kórustag, hozzátartozó, illetve a karnagyok segítségével, tolmácsolással zajlik majd a beszélgetés.

További tapasztalatainkról itt, a cikk bővítéseként és az Afázia Egyesület facebook oldalán is beszámolunk majd!

Addig is további információkat itt olvashatsz az együttesekről:

Hangadó Énekegyüttes – magyar afáziás kórus

A budapesti székhelyű Hangadó Énekegyüttes egy éneklő közösség afáziások és hozzátartozóik számára.

Az AFÁZIA egy olyan állapot, melyben a beszéd- és a nyelvi funkciókat éri sérülés az agyban (stroke, vagy más agyi sérülés következtében). Újra kell tanulni a verbális kommunikációt.

Az ÉNEKLÉS pedig egy olyan sajátos nyelv, mely az afázia esetében is sokszor érintetlen marad és nem csak az emberi kapcsolatokat vonja szorosabbra, hanem összetett módon segíti a verbális kommunikáció újratanulását is! Sok afáziásnak, akinek a beszéd nehezére esik, a dalszövegeket tisztán és természetesen sikerül megformálnia.

TERÁPIÁS célból létrehozott éneklő csapatunkban mindenféle műfajból származó, elsősorban népszerű és közismert magyar dalokat éneklünk élő hangszeres kísérettel. Olyan zenéket válogatunk közösen a kórustagokkal, melyeknek a szövegét nagy valószínűséggel a balesetük előtt is ismerték az érintett résztvevők.

Pár szó a Hangadó Énekegyüttes vezetőiről:

FEKETE ZSÓFIA

“Eredetileg karvezetőnek tanultam, utána léptem a zeneterápia területére, jelenleg az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (www.rehabint.hu) zeneterapeutája vagyok. Nagyon fontosnak tartom a zene, az éneklés integráló erejét, mely embereket is összeköt és az agyban is összerendez olyan területeket, melyek más aktivitással nem lehetne egymáshoz kapcsolni. Nagy öröm számomra, amikor a beszédsérülésük miatt izolálódó embereknek az éneklésen keresztül közösségi élményt tudok nyújtani.”

ECKHARDT FANNI

“Zenepedagógusként, képződő zeneterapeutaként és a beszédfejlesztésért rajongó emberként az afáziásokkal történő zenélés, terápiás jellegű zenei foglalkozás az, ahol az engem motiváló és számomra izgalmas területek összeérnek. Feltöltődöm a próbákon, ebben a csapatban egymásra hat a lelkesedésünk. Azt az örömöt pedig nehéz leírni, amit akkor élünk át a csoportban, amikor az éneklés megsegíti a szavak kiejtését és az egymással való összehangolódást az érintettek számára. Ha szeretnéd átélni, gyere és énekelj velünk te is!”

Hangadó Énekegyüttes Facebook oldala

Az Afázia Egyesület Facebook oldala

Sing Aphasia Facebook oldala

Sing Aphasia weboldala

Oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: print
Nyomtatás
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email