Interjú – Manyi, hozzátartozó

Te és az afázia - az Afázia Egyesület új interjúsorozata érintettekkel, hozzátartozókkal és szakemberekkel, az afázia hónapjában.

A Te és az afázia c. sorozat első interjúja

A Te és az afázia című interjúsorozatban olvasható személyes történetekkel szeretnénk megismertetni az afáziát szélesebb társadalmi körökkel! A 2020 októberében, az afázia hónapjában induló sorozatban hetente fognak megszólalni afáziás érintettek, hozzátartozók és szakemberek. Továbbra is várjuk az afázia-történeteket, minél többen írunk magunkról, annál teljesebb képet tudunk adni az afázia sokszínűségéről. Hozzátartozó, érintett, vagy szakember vagy a területen? Jelentkezz nálunk itt és elküldjük neked a kérdéseket, amik segítenek megfogalmazni a te afázia történetedet!

Manyi, hozzátartozó

Az afázia…

Váratlanul és gyorsan érkezett az életembe, mert nem voltak előjelei. Hirtelen történt a baj – a férjem agyi infarktusa. 

Sokminden megváltozott azóta…

Amióta a kórházból kijött, minden rám marad a hétköznapokban. Sokkal leterheltebb vagyok. Amióta a férjem afáziás, a nap 24 órájából több, mint a felét töltöm vele és aztán ezen felül intézem a többi dolgot – főzés, mosás, takarítás, orvosokkal egyeztetés, megbeszélés, patikába járás. Emellett az ismerősök is elmaradnak, nem tudnak jönni. Talán kevesebb időm és lehetőségem van arra, hogy mást csináljak.

A kommunikáció…

Gyökeresen megváltozott az ő afáziája. A férjem mindent ért, de nem tudja kifejezni magát. Maximális koncentrációt vetek be ahhoz, hogy ráhangolódjak az ő gesztusaira, illetve a – sajnos nem érthető – beszédére, és megértsem, hogy ő mire gondol. Az orvosnál is én vagyok a tolmács, aki követi a férjem minden napját, minden pillanatát, így jó eséllyel tudok segíteni neki megfogalmazni a panaszait.

Talán van pozitív hozadéka…

Nehéz megtalálnom a pozitív hozadékát, sokat veszítettem a saját energiáimból, de talán mégis van egy. Az talán pozitívum, hogy korom ellenére, jobban megmarad az agyi frissességem, mert annyira koncentrálnom kell minden felmerülő kérdésre.

Vannak dolgok, amik segítenek…

A stroke-ja óta nagyon sokat javított a férjem hangulatán – az itthoni hangulatán is, az, amikor énekelni ment az afáziás kórusba. Amikor a vírushelyzet előtt még be tudtunk járni személyesen, akkoriban egy kicsit jobb volt a kedve, akkor elkezdett itthon is énekelni azok közül a dalok közül, amiket az énekegyüttesben tanult. Ez rám is pozitívan hatott. Ha meglátja vagy meghallja a többieket – a kórustagokat -, akkor mindig felvillanyozódik. Ugyanez igaz arra is, amikor a Zoom-on tudunk bekapcsolódni az éneklésbe.

Tanulságokat is érdemes levonni…

Azt tanácsolom más, új afáziás hozzátartozóknak, hogy a kórház után minél inkább próbálják meg az önállóság felé terelni a betegeket, én ezt elrontottam, túlságosan kiszolgáltam. Pedig most már úgy gondolom, hogy mindkettőnknek jobbat tesz, ha minél önállóbbá válik újra a beteg. Egyrészt én kevésbé leszek leterhelve, másrészt pedig úgy gondolom, hogy ő is jobban fejlődik, ha rá van kényszerülve az aktivitásra.

2020.09.30.

Híreinket követheted

a facebook oldalunkon is, kattints ide.

Oszd meg!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: print
Nyomtatás
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email