MI AZ AFÁZIA?

Mit is jelent ez a szó? Az afázia összefoglaló elnevezés, azokat a beszédzavarokat értjük alatta, amelyet leggyakrabban stroke, vagy koponyasérüléssel járó baleset, esetleg más betegség okoz. Különböző életkorban jelentkezhet, az afázia nemcsak az időskorban fordul elő!
A betegség tünetei sokfélék lehetnek. Van olyan beteg, aki nem tudja megfogalmazni gondolatait, panaszait, kívánságait; egy másik pedig rosszul érti, amit mondanak neki. Gondot okozhat az olvasás, írás. Az afázia típusától függően különböző mértékben sérülhet a beszédmegértés, a spontán beszéd, az olvasás- és íráskészség. Előfordulhat az emlékezet zavara, furcsa, értelmetlen szavak jelennek meg a beszédben, nem tudja megismételni a szavakat. Írásban sem tudja kifejezni magát, és gyakran olvasni sem tud, vagy nem érti meg, amit olvasott.

GYÓGYULÁS AZ AFÁZIÁBÓL

Dallos Zsuzsanna, újrabeszélő. Olyan beteg, akinek agyinfarktusa volt 2004-ben. Mindent elfelejtett, több éve folyamatosan tanul. Most már szinte tökéletesen beszél és olvas, de az elején elég rémisztő volt a tapasztalata. “Senkire nem emlékeztem, és beszélni nagyjából egyáltalán nem tudtam. Semmit nem tudtam csinálni”…

PROGRAMOK

Közelgő események

  1. like-hand

    Nyári szünet 2017. augusztus 1-31-ig

    augusztus 1 - augusztus 31
  2. 20170626_3068 (5)

    dr. Pataky Ilona neuropszichológus

    szeptember 4 @ 16:00 - 17:00
  3. bst

    Kelen Civil Közösségi Ház

    szeptember 5 @ 14:00 - 18:00
  4. 20121024_7927cm
  5. közös éneklés OORI 1

    Közös éneklés Fekete Zsófiával

    szeptember 11 @ 16:00 - 17:00

Az összes esemény, naptár >>

CIKKEK AZ AFÁZIÁRÓL

Magyar felfedezés hozhat áttörést az agyi infarktus kezelésében

Magyar felfedezés hozhat áttörést az agyi infarktus kezelésében Index 2016.05.17. 13:19 Új terápiás utat nyithat az agyi infarktus kezelésében magyar [...]

2016. május 02., hétfő – Fekete Zsuzsa – zeneterápia

2016. május 02., hétfő - Fekete Zsuzsa Zsupsz! A kör közepén állok, körbevesznek jó barátok – énekli a zeneterapeuta az [...]

A legtöbb ember nincs tisztában az afáziával

A legtöbb ember nincs tisztában az afáziával 2012. október 8. A Kanadai Stroke Kongresszuson elhangzottak szerint, a legtöbb ember nincs [...]

Lány a híd közepén – Gábriel Ajna – stroke és afázia

Szép és nagyon tehetséges. Drámai erejű festményei nemcsak tehetségről és tudásról, de különlegesen mély érzékenységről is tanúskodnak. Sokszor már előbb [...]

Gábriel Ajna – stroke-afázia

Gábriel Ajna 2014-07-19 • „Jártam a világot, több helyen éltem, Írországban, Marokkóban, Egyiptomban. Te merre jártál? Mindig messze laktunk az [...]

VIDEÓK, FILMEK AZ AFÁZIÁRÓL

Afázia Egyesület látogatása a Petőfi Irodalmi Múzeumban

FILM: 2009-ben találkozás a Liszt Ferenc téren

A videóban szerepelnek: Gesztesi Zsolt, Dallos Zsuzsanna, Krasznár Jánosné, dr. Pataky Ilona...

Load More Posts

AZ AFÁZIA EGYESÜLET ÉLETÉBŐL

2201, 2016

Beszélgetések az afáziás betegek családtagjai részére – dr. Pataky Ilona neuropszichológus

Beszélgetések az afáziás betegek családtagjai részére. Előadó: dr. Pataky Ilona neuropszichológus Időpont: kéthetenként hétfőn 16.00-17.00 óráig Helyszín: 1076 Budapest, Péterfy [...]

1710, 2015

Kozsó az afázia jószolgálati nagykövete

"Mától hivatalosan is az Afázia Nagykövete lettem. Nagyon nagy érzés volt, ezért megosztok néhány képet Veletek.Figyeljetek egymásra, nem tudhatod, [...]

510, 2015

Erzsébetvárosi Civil Korzó – VII. Klauzár tér

2409, 2015

Az egyesületünk életéből

Kedden Zsolt lefestette a rácsot, szerdán logopédus és segítő jött a Péterfy Kórház stroke részlegéből az egyesületünk foglalkozására.    

809, 2015

Beszéljünk őszintén az afáziáról – lakossági beszélgetés

2015. szeptember 8. (kedden) 16.00 órakor – XI. kerület Petzvál utca 42. – „Beszéljünk őszintén” az afáziáról – lakossági beszélgetés [...]

2806, 2015

Civilek testközelben Június 26-27. DÜRLIN (Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21)

​ A rajz Merényi Dániel, Grafitember munkája. Ezúton is köszönet érte! A fesztiválon közel nyolcvan, eltérő területen dolgozó szervezet munkáját [...]

Load More Posts