Vicces és megrázó tévéinterjút adott Kulka

János, a sztrókja óta először

Szívderítően jó hangulatú, gyakran kifejezetten viccelődős-bóhóckodós interjút adott az RTl Fókuszának Kulka János. Ez azért óriási szó, mert a színész, aki 2016 áprilisában sztrókot kapott majd életmentő műtéten esett át, azóta nem adott interjút.

A beszélgetésből kiderül, hogy Kulka afáziával, vagyis agyi sérülés következtében kialakult beszédzavarral küzd. Ez azt jelenti, hogy az értelme tökéletesen tiszta, a beszéd azért jelent neki problémát, mert a fejében megszülető szavak előhívását agyi blokkok nehezítik.

Varga Sarolta Kulkát zeneterápiával kezdte kezelni, ami azt jelentette, hogy a telefonjáról az énekesként is népszerű színész saját dalait játszotta le neki.

Kulka az interjú közben végig humorizált és önironikus megjegyzéseket tett, miközben érezhető volt, hogy milyen jó, mély kapcsolata alakult ki a logopédusával. A műsorból kiderült, hogy Kulka sikeres zeneterápiájának hatására az orvosnő a kórházában ilyen csoportot indított afáziás begeteknek. Kulka szerencsére már olyan jól van, hogy rendszeresen megjelenik ezeken a foglalkozásokon, beszélget a betegekkel és biztatja őket.

Riporteri kérdésre Kulka határozottan leszögezte, hogy “soha többé” nem fog színpadon szerepelni, a filmezés viszont továbbra is érdekli. Ez nem elméleti érdeklődés, Kulka szerepel Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér rendezőjének ősszel bemutatandó X – A rendszerből törölve című thrillerjébe