Itt van a teljes cikk! És miért érdekes a cikk: Dénes is afáziás, most is jár logopédushoz, és tavaly is ott volt az Afázia Egyesület karácsonyi rendezvényén. Idén is várjuk!

Te csak táncolj…! – Klinda Dénes táncpedagógus élettörténete

Ha valaki azt gondolja, nincs hatásos terápia a gátlásosságra, a kedvetlenségre és a depresszióra, az ismerje meg Klinda Dénest, de legalább menjen el egy táncórájára! Mert bizony a zene meg a mozgás varázslatos hatással van ránk, s erre kiváló példa az ismert táncpedagógus életútja. V. Kulcsár Ildikó írása.

Véletlenül köszönt rám a neten a zuglói Cserepesház hirdetése, miszerint kezdő társastáncoktatás indul Klinda Dénes táncpedagógus vezetésével, ahol a résztvevők elsajátíthatják az angolés a bécsi keringő mellett a mambó, a rock and roll és a cha-cha-cha alapjait. Futás a könyvespolchoz, ahol katonás rendben sorakoznak az én precíz párom által beköttetett Nők Lapják, s némi keresgélés után rátalálok egy cikkre, amelyet a pályám kezdetén, 1994- ben írtam Dénesről. – Uramisten, azóta huszonnégy év telt el, aki akkor született, már diplomás! – gondolom rémülten, de nincs módom az idő rohanásán mélázni, mert mint egy jól megírt színdarabban, betoppan Panni lányom, aki a cikk születése idején épp elkezdte az általános iskolát, és Klinda Déneshez járt társastáncra. – Dénes bá’ ugyanolyan humoros lehet, és éppolyan klassz órákat tarthat most, mint akkor – jelenti ki a lányom –, legfeljebb meghízhatott egy kicsit, mert a férfi ak nem maradnak olyan „csontik”, mint egyes anyukák – teszi hozzá nevelő célzattal.
BÖLCSEN TERELGETTEK
Igaza lett. A táncórán éppolyan remek zenék harsannak fel, és éppúgy zeng a hangja – „egynegyedet fooordul, második negyedet foor-dul, harmadik negyedet foor-dul, alaplépés oldalra…!” –, mint régen. Tényleg nem olyan „srácos”, mint a harmincas éveiben volt, de ugyanolyan életvidám. Ráadásul ellentétben az akkori riport készítésével, most van időnk jóízű beszélgetésre is, amelynek már az első perce óriási meglepetés számomra. Ugyanis, ha nem tőle hallom, tán el sem hiszem, hogy e magabiztos, jó humorú férfi állami gondozásban cseperedett fel.
– Minden feltétel adott volt ahhoz, hogy kulturált, értelmiségi szülők mellett, biztonságban nőjek fel, csakhogy kilencéves koromban meghaltak a szüleim. Apám ügyvéd volt, a húsz évvel fiatalabb édesanyám a titkárnője… A szigorú, maximalista édesapámat agyvérzés vitte el – szerinte egy Klinda gyerek bizonyítványa nem lehetett rosszabb 4,7-nél… –, szegény édesanyámat a rák. Árva lettem a bátyámmal együtt, ráadásul a nagyszüleink sem éltek már. A testvéremet vállalta a nagyon idős dédi, de engem, aki hat évvel voltam fiatalabb, már nem mert. Mivel édesapám a MÁV-nak is dolgozott ügyvédként, Szegedre kerültem a MÁV-nevelőotthonba. Ma is szeretem a Tisza-parti várost, ha zsűrizni megyek táncversenyekre, mindig meglátogatom a nevelőotthonomat, mert bármilyen meglepő, jó volt ott nekem. Senki nem bántott, szerettek! Még az is hasznomra vált, hogy nem ment jól a matematika, mert az aranyos matektanárnőm, látva, hogy hiába korrepetál, hármasnál jobb jegyet nemigen szerzek, úgy döntött, magával visz táncversenyekre. Eleinte csak néző voltam a hétvégi fellépésein – férjével együtt versenytáncosok voltak –, aztán én is kipróbáltam a táncot. Remekül ment. Élveztem, szorgalmas voltam, kihasználtam, hogy a nevelőotthonban hetente háromszor volt táncóránk. Ma is hálás vagyok a tanáraimnak, hiszen arra terelgettek, amire való vagyok, és korán észrevették, a táncban sikeres lehetek. Velem is előfordult jóval később, hogy egy fi úról óvodás korában megmondtam, nem a társastáncban fog jeleskedni, hanem balettos lesz – így is történt –, s az óvodás csoportjaimban is általában „kiszúrom”, ki lesz alkalmas versenytáncra. Rájuk nagyon figyelek, hiszen fontos, hogy a legtehetségesebbekből kiemelkedő versenyzőt neveljünk, de számomra ennél is fontosabb, hogy a lehető legtöbb gyerekkel, fiatallal és időssel szerettessem meg a táncot. Hogy boldog(abb) emberek lehessenek!
MINT A MESÉBEN
Amikor érettségi után, tizenkilenc évesen visszakerült a fővárosba, Guller János neves tánciskolájában folytatta a tanulást, ahol sokan meglepődtek, milyen sokat tud már ez a szegedi fi ú… A következő állomást a kor legkiválóbb táncpedagógusai jelentették Dénes életében – Benkő Márton és felesége, Zsóka, a neves lantművész, meg a ma is munkálkodó Benkő Zsófi a mozdulatművész és társastánc-pedagógus szülei –, akik nemcsak táncosként foglakoztak vele, hanem fogadott fiukként szerették.

A teljes cikket a Nők Lapja 2018/42. lapszámában olvashatjátok el. A magazint október 16-tól keressétek az újságárusoknál!
Szöveg: V. Kulcsár Ildikó
Fotó: Szász Marcell

%d blogger ezt szereti: