Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket május 13-án vasárnap a Magyar Stroke Társaság a budai Allee bevásárlóközpontban.

Az immár hagyományszerűen megrendezésre kerülő eseményen a szervezők az agyiér-katasztrófák gyakoriságára, a szélütés megelőzésének fontosságára, valamint a stroke tüneteinek észlelése esetén az azonnali mentőhívás jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet.
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint világviszonylatban is jelentős a szélütés miatt elhunytak vagy ezáltal rokkanttá váltak száma, amely az előrejelzések szerint az éves 1,4 millióról 2020-ra 20 millió fölé fog emelkedni. Magyarországon évente 42 ezren kapnak szélütést, ráadásul évente mintegy 12 ezren halnak meg stroke következtében. A betegek negyede fiatalabb 60 évnél, a férfiak veszélyeztetettebbek nő társaiknál, átlagosan 5 évvel hamarabb kapják meg a stroke-ot. A túlélők 22%-a járásképtelen, többen kerekesszékbe is kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes saját magáról gondoskodni, ugyanakkor ötödük komoly beszédzavarral kénytelen megküzdeni.

A szélütés ugyanakkor kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. Prof. Dr. Bereczki Dániel, az MST elnökének véleménye szerint, nagyon fontos, hogy a beteg három órán belül kórházba kerüljön, ilyenkor ugyanis visszafordítható a károsodás. „Annak, akinek magasabb a vércukorszintje, magas a koleszterinszintje vagy a vérnyomása, sokkal nagyobb az esélye a szélütésre. Éppen ezért nagy jelentősége van a megelőzésnek, és a rizikófaktorok kezelésének, hiszen, ha valakinek magas a vérnyomása és kezelteti, akkor ötször kevesebb esélye lesz arra, hogy stroke-ot kapjon.” A szélütésre figyelmeztető jel lehet az átmeneti beszédmegértési- és szóformálási nehézség, látászavar, kettőslátás, látótérkiesés, féloldali végtaggyengeség, valamelyik arc- vagy testfél néhány percig tartó zsibbadása, szédülés, hirtelen fellépő eszméletvesztés – tette hozzá a professzor. A tünetek lehetnek múló jellegűek, vagy maradandóak, s együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak.

A stroke-prevenció és a fontos tudnivalók hangsúlyozása érdekében a Társaság idén május 13-án ismételten Stroke Napot tart, ezúttal a budai Allee bevásárlóközpontban. A rendezvényen ingyenes vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterinszint-, haskörfogat- és testsúlymérés, nyaki doppler vizsgálat, valamint a magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatos tanácsadás várja az érdeklődőket.
A rendezvény során mindenki kezébe veheti a saját egészségi állapotáról készült kockázatfelmérést. A szervezők véradási lehetőségről is gondoskodnak.

A délelőtt 10:45-kor kezdődő és egészen 19:00-ig tartó eseményen a Társaság interaktív szakmai előadások keretében gondoskodik a megfelelő tájékoztatásáról. A kilátogatók a nagyszínpadon a neurológia legkiválóbb hazai szakértőivel hallhatnak beszélgetést a magas vérnyomásról, az emelkedett vérkoleszterinről, a cukorbetegség, a dohányzás vagy az elhízás veszélyeiről, mint kockázati tényezőkről, valamint az időablak fontosságáról a megelőzés lehetőségeiről, és magáról a rehabilitációról.

Az előadások szüneteiben változatos szórakoztató programok is várják az egészségükkel törődőket. A Thai Chi, Capoeira és Salsa bemutatók, valamint az akrobatikus rock and roll táncbemutató mellett a felhőtlen hangulatról a népszerű tehetségkutató műsorból jól ismert Fekete Dávid és Cserpes Laura, Szeleczki Dávid, Kökény Attila, Kállay Saunders András, valamint a legutóbbi széria győztese, Tolvai Renáta fog gondoskodni. A Stroke Napja házigazdája ebben az évben Dombóvári Vanda lesz.

%d blogger ezt szereti: