Kivonatos ismertetés

az Alapvető Jogok Biztosának (ombudsman)

AJB-1152/2012. számú jelentéséről

Előzmények

 

Az Afázia Egyesület titkára, Dallos Zsuzsanna 2010-ben beadvánnyal fordult az Alapvető Jogok Biztosához (a továbbiakban: Biztos). Ebben felhívta a Biztos figyelmét arra, hogy Magyarországon nem ismert és elismert az agyi történések (stroke) után kialakult afáziás állapot, ami a beteget korlátozza az életvitelében.

A beadványban kiemelte, hogy – bár a fogyatékossági törvény (FOT) a fogyatékossági állapotok között nevesíti a kommunikációs problémákat, a gyakorlatban az afázia nem minősül fogyatékosságnak, illetve csak akkor, ha az más tünetekkel (bénulás, mozgáskorlátozás) párosul. Másrészt az afáziás állapotú betegek rehabilitációja az állami egészségügy keretében nem biztosított, nincsenek meg sem a szervezeti és személyi (logopédiai ellátás), sem az anyagi feltételei.

A Biztos hivatala több kiegészítő információt kért az indítványozótól, majd vizsgálatot kezdett – együtt kezelve egy másik, a szervhiánnyal élők helyzetére vonatkozó indítvánnyal – a beadvány alapján. Ennek során megkereste az illetékes minisztériumot (jelenlegi nevén az Emberi Erőforrások Minisztériuma), amelynek az egyik vezetője korábban az egyesület titkárának hasonló beadványára egyértelműen elutasítóan válaszolt és nem foglalkozott érdemben a kérdéssel. Véleményt kért más szakmai és civil szervezetektől is és tájékozódott a kérdésre vonatkozó nemzetközi megállapodásokról és más európai országok gyakorlatáról.

 

Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük a jelentés fontosabb megállapításait.

 

 

  1. AJB-1152/2012

 

„Az AFÁZIA Egyesület elnöke azért fordult hozzám, mert álláspontjuk szerint a jelenlegi jogi környezetben megoldatlan az afáziával élő személyek megfelelő támogatása, ellátása, a mindenkori állapotukhoz és szükségleteikhez igazított rehabilitációjuk elősegítése.

A változatos tünetegyüttessel járó kommunikációs zavar, amely lokális agyi károsodások következtében alakul ki, szinte minden esetben lehetetlenné teszi az egyén korábbi életvitelét.

Az afáziával élő személyek a Fot. 13§-ban biztosított fogyatékossági támogatás szabályozásában a jogosulti kör felsorolásánál nem képeznek külön fogyatékossági kategóriát. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nyitott a lehetőség számukra is a támogatás megigénylésre, amennyiben a sérülésük más fogyatékosságot is érint, jogosultak lehetnek az ellátásra, azonban csupán a beszédzavarra hivatkozva – amelynek rehabilitációs kezelése nélkülözhetetlen a korábbi életvitelük folytatásának elősegítéséhez – nem válnak jogosulttá az ellátásra.”

 

A Biztos megkeresésére a miniszter válaszában lényegében megismételte a korábbi elutasító álláspontjukat. Kiemelte, hogy a magyar törvényben a fogyatékosságról adott meghatározás nem taxatív felsorolás, hanem általános definíció. De ennek a támogatás szempontjából nincs is jelentősége, mert „a fogyatékossági támogatás a FOT értelmében nem a fogyatékosság puszta ténye alapján járó pénzbeli ellátás. Mindezek alapján az általános fogyatékosság-fogalom esetleges kiterjesztése tehát nem eredményezi egyúttal a fogyatékossági támogatásra jogosultak körének bővülését.”

Ezt megerősítette azzal, hogy bár nyitottak ”a fogyatékosság-fogalom ENSZ Egyezménnyel összhangban történő újragondolására, ez azonban nem jelenti automatikusan a fogyatékossági támogatásra jogosult súlyos fogyatékos személyek körének kibővítése. Mindazonáltal az afázia súlyos formájában szenvedő személyek a törvény általános személyi hatálya alá tartozhatnak, hiszen kommunikációjuk lehet számottevően korlátozott, s ez kétségtelen hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvételük során.”

 

A Biztos beszerezte szakmai szervezetek véleményét is. A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft válasza két alapvető problémára mutatott rá. „Mind a FOT, mind pedig az ENSZ Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi XCII. törvény meghatározása szerint a kommunikációban való akadályozottság beleértendő a fogyatékossággal élő személy definíciójába. Ezért a kommunikációban akadályozott személyeket is megilletik ugyanazok a jogok, mint más fogyatékossági csoportba tartozó személyeket, e jogokat, minkét jogszabály nevesíti.

A jogok érvényesítését biztosító egységes, egyenlő eséllyel hozzáférhető intézmény és szolgáltató rendszer azonban hiányzik Magyarországon, így a rehabilitáció az esetek túlnyomó többségében nem valósul meg. Ezért az ESZK javasolta, hogy helyzet- és szükségfelmérést követően indokolt volna szakmaközi egyeztetések során olyan stratégiát és akciótervet összeállítani, amely vázolja a szükséges lépéseket rövid-, közép- és hosszútávon.”

 

A Biztos összegző megállapítása: „Ahogy arra korábbi jelentésemben is rámutattam, problémát jelent, hogy a hazai jogrendszerben nem létezik egységes definíció a „fogyatékossággal élő személy” meghatározására, a fogalmak sokfélesége az egyes jog- és szakterületek különbségéből fakad.”

 

„A FOT-ban használt definíció a Jelentésben foglaltak szerint több szempontból nem felel meg az Egyezmény rendelkezéseinek:

  1. taxatív felsorolást ad, ellentétben az Egyezménnyel, amelyik példálózó felsorolással el, megfelelve a fogyatékosság fejlődésben lévő értelmezésének,
  2. a magyar jogszabály alapján nem minősülnek fogyatékossággal élő személyeknek a (tartós) mentális károsodással élő pszichiátriai betegek,
  3. a Fog. a fogyatékosság medikális modelljét veszi alapul, amennyiben a fogyatékosság és a társadalmi részvétel hátrányosságát a személy hiányzó képességeiben gyökerezteti,
  4. küszöbfeltételt ír elő, amennyiben a képességhiánynak jelentős mértékűnek, vagy teljesnek kell lennie, ahhoz, hogy a törvény hatálya alá essen. Az egyezmény ilyen küszöböt nem ismer, a non-diszkrimináció tekintetében nem tesz különbséget az „enyhe” és „súlyos” fogyatékosság között.

 

Az Egyezmény preambulumában foglaltak szerint a részes államok elismerik, hogy a fogyatékosság egy változó fogalom, tovább, hogy a fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, mely gátolja őket a társadalomba való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben. Éppen ezért a társadalmi integráció előmozdítása érdekében elsődlegesen annak van jelentősége, hogy a fogalom meghatározás követni tudja a felmérő igényeket, változásokat és annak érdekében a jogalkotó köteles megteremteni a feltételeket a felülvizsgálat megfelelő szakmai lefolytatásához.„

 

„ Álláspontom szerint az Egyezményhez történő igazítás alapvető és elvi kiinduló feltétel, mely Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségéből is fakad. A támogatási rendszer kialakítása csak ezt követően és ennek figyelembevételével, ennek keretei között történhet, mely során a jogalkotónak kiterjedt, több szempontú szakmai egyeztetéseken alapuló mérlegelési lehetősége van, ám a társadalmi részvételhez szükséges kiegyenlítés – mint fő szempont – figyelembevétele miatt bizonyos csoportok (mint a panaszban is jelzett az afáziával és szervhiánnyal élők) elvi kizárása ellentétes az alkotmányos követelményekkel.

 

Mindebből következően megállapítom, hogy a jelenleg hatályos jogszabályi környezet nem felel meg a 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményben rögzített jogelvi és fogalom meghatározásnak, a hazai fogyatékos fogalom és az Egyezmény fogyatékos fogalmának jogszabályi összehangolása elmaradt, e mulasztás pedig a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság és az esélyegyenlőség biztosításának követelményével összefüggő visszásságot idéz elő és tart fenn az érintettek vonatkozásában.”

 

A Biztos intézkedése:

„A vizsgálatom során feltárt alapjoggal összefüggő visszásságok orvoslása és jövőbeni megelőzés érdekében az Ajbt. 37.§ alapján felkérem az emberi erőforrás miniszterét, hogy az Egyezménynek történő megfelelés érdekében kezdeményezze a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fog.) módosítását, majd azt követően a támogatási rendszer felülvizsgálatát, amelynek során fordítson kiemelt figyelmet a jelentésemben foglalt megállapításokra.”