A Király utcából a Tündérvásárba

Berényi Zsuzsannáról, az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár tulajdonosáról, a BUDAPEST 2007. március havi számában olvashattak az érdeklődők. „Ritka pillanat manapság, hogy a telefont maga a gyárigazgató veszi fel. A gazdasági igazgató. Az értékesítési és marketing menedzser. A dizájner és anyagbeszerző szakmunkás-segédmunkás, s ki tudja, mi még – egy személyben.” A nem mellesleg matematikai nyelvész, történész, akkor nemcsak saját hosszú, makacs életpályájáról mesélt, hanem a miénkről is; néhány héttel ezelőtt azonban Zsuzsa néni útja végére ért. Ezzel az összeállítással emlékezünk rá. (Az idézetek Az első magyar tűzzománc jelvénygyár jelvénygyűjteménye című, saját könyvéből valók.)

A Király utcai boltban poros csönd honol. Semmivel sem kisebb vagy nagyobb, mint már néhányszor az elmúlt évtizedben,
amikor hol ezért, hol meg azért zárva tartották. 2009-ben az önkormányzat értékesíteni kívánta az üzlethelyiséget, utána egy betegséget követő kórházi kezelés, s az elhúzódó jogvita miatt szintén nem nyithatott ki. „Minek az már magának?!” Efféle kérdést csak nagyon lelketlen ember tehet fel, vagy olyan, aki éppen hogy nagyon is tudja, ismeri a biznisz mibenlétét. Hogy ő valaha tud-e majd könyvet írni az életéről, kétséges. Dr. Berényi Zsuzsanna tudott, benne Berger Márkus nagyapai örökségének történetét.

Kiraly-1.jpg

Mandzsettagomboktól a Nemzeti Áldozatkészségig
Az 1899-ben alakult üzem tevékenysége különböző korszakok során alakult ki. Eleinte, a múlt századfordulón oly divatos kézelőgombokat gyártottak a jelvények mellett. Óriási előrelépés volt, amikor a nagyapa 1911-ben Erzsébetfalváról Erzsébetvárosba, a Kazinczy utca 10. szám alá költöztette a műhelyt, és támogatásként megkapta a korábban bérelt állami gépeket. Az üzemben tizenhat alkalmazott dolgozott. Később a fia – Zsuzsanna édesapja, aki a nevét Berényi Lajosra magyarította – beszállt a jelvénygyártásba. Az első világháború kitörésekor a 17 éves Lajos katonának állt, de alkatánál fogva alkalmatlan volt a harcra. Hazaengedték, pár év múlva elvette egy arany- és ezüstműves lányát, s vitte magával a gyárat apósa műhelye mellé. Amit gyártottak, azt édesanya a boltban kiárulta, az üzlet virágzott.
„A jelvények népszerűségére jellemző, hogy édesapám, aki az első világháborúban önkéntesként szolgált, a katonaorvost rábeszélve, hogy adja meg az engedélyt számára a bevonuláshoz, a frontról engedéllyel hazajött, mert nagyon sok volt a jelvénymegrendelés, szükség volt a munkájára. A székely hadosztály jelvénye kicsiny és nagy méretben is elkészült. A nemzeti áldozatkészség szobra jelvény formájában is népszerű volt. Különböző egyesületek: legény- és leányegyletek készíttettek jelvényeket tagjaik részére. Énekkarok, zenekarok az összetartozás erősítése céljából készíttethették a jelvényeiket.”

Néhány év múlva, amikor lecsillapodtak a kedélyek, az urak elunták a bíbelődést mandzsettájuk körül, s maradt a jelvények, plakettek és a feliratos zománctáblák gyártása. 1929-ig egyesületi, párt- és egyéb alkalmi kitűzőket gyártottak; apró, csinos jelvényeket, amelyeket lombfűrésszel alakítgattak, a színes részeket tűzzománcozással forrasztották bele.
„Külön figyelmet érdemelnek a politikai jelvények. Ezek közé tartoznak a háborús, katonai darabok is. Az első világháború idejében például kitüntetések készültek. Az irredenta jelvények nagyon népszerűek voltak. Például: »Nem, nem, soha!« »Magyar-lengyel határt!«, Trianon-kereszt stb. A választások alkalmából például a jelvénybe papírképeket ragasztottak a jelölt arcképével. Károlyi Mihály képét sokan viselték keretbe foglalt jelvényben.”
A folytatásból a kereskedelem sem maradhatott ki. Például a Párisi Nagy Áruház meg a Filléres Gyorsot üzemeltető fapados vasúttársaság, amelyen olcsón utazhatott a közönség a környező településekre; néhány újság – így a Képes Krónika lap- és könyvkiadó vállalat képes gyermeklapja, a Tündérvásár – szóróanyagként rendelt kitűzőket, a vallási csoportok pedig Luther-rózsát, református csillagot, szenteket vagy jelképeket ábrázoló medálokat. A piaristák, domonkosok, ciszterciták, bencések más-más méretben készíttették el emblémájukat; ebből a korszakból maradt fenn a legtöbb, ma már érthetetlen utalást és szöveget tartalmazó jel-kép.

Kiraly-2.jpg

A visszaemlékezésben gondosan taglalódnak a gyártási típusok: a húszas évek sztárja, az iskola- és sapkadísz, a megrendelő egyéni elképzelése szerint tervezett egyedi, kabátra tűzhető fazonjelvény. Utóbbiakat kalaposok és sapkakészítők vásárolták – megbízásra. Először az egyetemista fiúk, később a lányok is rászoktak viselésére.
„A jelvények tervrajzát a megrendelő adta. A rajz készítője csak ritkán deríthető ki a rendelőkönyvből. Rendszerint az iskolai rajztanár tervezte a mintát, de előfordult, hogy a diákok tervét fogadták el. A rendelőkönyvbe gyakran a jelvénynek csak a „házi használatra” szolgáló „beceneve” került be, így nem egyszer nehéz, sőt lehetetlen az azonosítása. A rendelőkönyvből sokszor hiányzik ebben a korszakban a jelvény rajza. (…) Ezért számos azonosíthatatlan iskolajelvény mintája is található a gyár gyűjteményében.”

Jelvények és jelvénygyártó a prés alatt
Ömlenek tovább a mondatok, a történelmi korszakok mint villanásnyi időcafatok felsejlenek: a szocialista társadalmi rend a jelvényiparra is rányomta bélyegét. Brigádok, szakszervezetek… kitüntetések, jutalmak, versenyek… targoncás, portás, öltözőőr… öregdiák, kiváló énekkaros… hadba- és nyugalomba vonultak, törzsgárdatagok… – mindannyian koszorús megkülönböztetettjei lettek szakmájuknak, és úgy érezték, ahányszor csak kiteszik a lábukat otthonról, eredményeiket vagy hovatartozásukat a nyilvánosság elé kell tárniuk.
Berényi Lajosné ötlete volt, hogy az évről-évre megrendezett túrákon azonos mintájú, de különböző színű jelvényeket kapjanak a résztvevők. A túrától függően a jelvény színe jelölhette a részvétel sorszámát, tehát hogy hányadik alkalommal teljesítette a túrázó a kitűzött feladatot.”

Ekképpen csordogáltak az évek, az évtizedek, s elérkezünk a híres-hírhedt 1989. évhez; és ki gondolta volna, hogy a történelmi korszakokon oly ügyesen átevickélő kisvállalkozás a soha nem látott virágzás helyett hanyatlásba süllyed.

Kiraly-3.jpg

„A politikai pártok csináltatnak sok jelvényt, főként népszerűsítés céljából. Ezek vagy a hagyományos minták, vagy új tervezésűek. (…) A jelvények rögzítéseként egyre általánosabbá válik az eddig használatos biztosítótű vagy egyenes tű helyett a kapocs. Vállalatok emblémái gyakran készülnek dolgozóik részére vagy ügyfeleiknek ajándékképpen. Ma már nem szokás a túldíszített jelvények készíttetése, inkább a nemesen egyszerű, de kifejező mintákat kedvelik a megrendelők.”

Az apa halála után a feleség (édesanya) vette át az irányítást, majd az ő távozása után megint csak új korszak kezdődött. Zsuzsanna irányította az üzemet, de abban a világban, ahol a tradíciók háttérbe szorulnak, nehezebbé vált a boldogulás. Hátul a műhelyben pihentek a szerszámok, a kiöntésre váró rajzok sem torlódtak úgy a tervezőasztalon, mint annak előtte. A járókelők olykor lassítottak a kirakat előtt, de betérni, pláne vásárolni még ennél is kevesebbeknek támadt hajlandósága; ám a jelvényüzem kitartott. 2009-ben viszont megint történt valami.

Kiraly-4.jpg

„Egy matematikus rendezvényről jöttem haza, ahol én is beszéltem… Nagyon jó hangulatban… Gondolom, keveset ehettem… Hazamentem, bezártam az ajtót, többre nem emlékszem… A szomszédok hiányoltak, hogy nem jöttem ki a lakásból, és az üzletbe sem mentem be… A kórház, ill. az önkormányzat sztrók utáni afásiásnak minősített, és gyámság alá akartak helyeztetni… Nem hagytam… Évekig pereskedtünk…”

S ahogyan már oly sokszor, a vállalkozás megint talpra állt. A műhelyben gyártásra készen várakozott a zománckészítő, a présgép és a sajtoló. A fiókos szekrényen, aprócska táblán, zománcba öntött, gondos feliratok: korcsolya (807); football (1002); dalos (207); levente (253); és megannyi tematikus kitűző, csak oda kellett nyúlni értük, ha nyájas vásárló érkezett.

Kiraly-5.jpg

Az utóbbi években, Zsuzsanna az üzlethelyiség eladása ellen vívta utolsó csatáját, s arról álmodott, hogy az utó-privatizációs hullám majd csak elül a feje fölött, és az üzemből múzeum lehet. A terv megvalósulását pár héttel ezelőtt, hirtelen döntéssel mégis inkább az utódokra bízta, mindazokra, akik megértéssel és lelkesedéssel buzdították egész életében: sikerülni fog ez is, Zsuzsa néni, majd meglátja! Immár rajtuk a sor

2019-es cikk korábban:

Dr. Berényi Zsuzsanna Ágnes nyugdíjas matematika-fizika-ábrázoló geometria-magyar-történelem-eszperantó szakos tanár. Matematikai nyelvészetből doktorátust szerzett, történelemből kandidátusi fokozatot. Tíz, a szabadkőművességről szóló könyv szerzője. Sőt, az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár tulajdonosa, amelyet száznyolc éve, 1899-ben apai nagyapja alapított.

De a kapcsolat nem csak ebből alakult ki – mind a ketten stroke-t kaptunk, mind a ketten Krasznár Feliciához jártunk. Találkoztunk az Afázia Egyesületnél is, és mind a kettőnknek újra kellett tanultunk írni, olvasni és beszélni. Ma már mind a ketten tovább léptünk, Dallos Zsuzsanna